Mátyás király Gömörben - az alapötletet adó monda

Egyszer Mátyás király Gömörben vendégeskedett. A helybéli nemesekkel mulatozott, vacsorázott. Itták a jó gömöri borokat. Emelgették az ékes-fényes aranykupákat. Éltették a királyt, ittak az ország boldogulására, ittak egymás egészégére. Áldották a hegyet, amelyik ilyen felséges levet eresztett. Csak egyről feledkeztek meg, a szegény emberről, aki a jó bort megtermelte.
Megszólalt Mátyás király:
- Jó uraim, valakiről nem feledkeztünk meg a nagy áldomásban?
Törték a fejüket az urak, de semmi nem jutott eszükbe, amit, vagy akit éltetniük kellene.
- Hát a szegény szőlőmunkást nem áldjuk, akinek a jó bort köszönhetjük? kérdezte a király. – Arra nem gondolunk, aki a szőlőt megkapálta?
Összenéztek az urak. Az egyik megszólalt:
- Semmi az! Ahhoz nem kell ész.
- No, ha semmi, akkor holnap reggel kimegyünk valamennyien a hegyre kapálni! – mondta a király kemény hangon. Az urak nem mertek ellenkezni.
 

 

Másnap reggel Mátyás kivitte az urakat a szőlőbe, a hegyre. A parasztok éppen reggeliztek a fák alatt. Vöröshagyma, kenyér és szalonna volt az eledelük.
- Pfuj! De nagy szaggal vannak –fintorgott az egyik úr. Mátyás király úgy tett, mintha nem hallotta volna, de nem eresztette el a füle mellett.
Az urak elvették a munkások kapáit, s felkaptattak a meredek hegyoldalban. Mátyás úgy rendelkezett, hogy felülről lefelé kapáljanak. Természetesen ő is beállt a sorba.
A nagypotrohos urak majd orra buktak a meredek lejtőkön, csorgott róluk a verejték. Kiguvadt a szemük a nagy igyekezetben. A király nem irgalmazott, délig hajtotta őket, megállás nélkül.
Délben végre letelepedhettek ők is egy kicsit az árnyékba. Meg is éheztek, meg is szomjaztak rettenetesen. Ki-ki elővette a tarisznyáját, amibe otthon a szolgák isten tudja miféle finomságokat csomagoltak. Mátyás király nem hagyta, hogy az urak a hazai sültekből, főttekből falatozzanak. Hagymát, kenyeret, szalonnát adott nekik. Amilyen éhesek voltak, még az is nagyon jól esett. Vizet ittak rá, s aztán újra kapálniuk kellett. Úgy érezték soha nem jön el az este, hogy végre hazamehessenek. Ölte őket a szomjúság is, mert a vöröshagyma meg a szalonna kívánta a vizet.
Na, valahogy csak eljött az este. A fáradt, izzadt urak alig bírtak hazavánszorogni.
- Semmi-e a kapálás? – kérdezte Mátyás király a tegnapi urat.
- Ó, uram, sose gondoltam volna, hogy ennyire nehéz munka ez, de ők bizonyára megszokták.
Mátyás keserűen elmosolyodott. Kutyából nem lesz szalonna. Az urak soha nem
fogják megérteni a szegények életét.
Azok pedig fogadkoztak, hogy ezután gondolni fognak a föld népére is. Addig legalábbis gondoltak, míg Mátyás volt a király, de aztán hamarosan elfelejtették a gömöri leckét.

 

FONTOS! TERMÉSZETESEN NEM ÁTIRATOKAT VÁRUNK, A PÁLYAMŰVEKNEK NEM KELL A KIINDULÓ ÖTLETET ADÓ MONDÁHOZ ALKALMAZKODNIUK, VAGY BÁRMIT FELHASZNÁLNI ABBÓL. OLVASÁSRA VISZONT SZERETETTEL AJÁNLJUK.